Gróf Széchenyi István minden írása CD-ROM-on               Széchenyi mint magánember c. tanulmánykötet               A cenki István-nap         

 

Széchenyi nyomában Szegeden (emlékséta)
Megnevezés: Széchenyi nyomában Szegeden (emlékséta)
Helyszinek: Szeged
Rendezők: Papp Éva, a helyi OSZK képviselője
Védnökök: nincs adat
Esemény kezdete: 2010-07-13 17:00
Esemény vége: 2010-07-13 18:30
Kapcsolódás:

A sétát a Széchenyi téren kezdtem. A nagy meleg ellenére 39 érdeklődő jelent meg a séta kezdetén. Elmondtam, hogy olyan épületet már sajnos nem tudunk megtekinteni, ahol Széchenyi járt, mert az 1879-es nagyárvíz tönkretette azokat, az épületeket lebontották.
A város főtere 1860-ban, Széchenyi halálának évében vette fel a város első díszpolgárának nevét, és ezt az idők során soha nem változtatták meg. Egy anekdota szerint a nagyméretű, üres, poros teret látva Széchenyi megjegyezte: Legalább krumplit vessenek bele, hogy valami haszna is legyen.
A téren látható Városházát a Víz után újjáépítették. Az eredeti épületben 1833-ban és 1846-ban is járt Széchenyi. A Naplóban így ír erről: "Megmutatták nekem a városházát, amely igen jó." "Ebédet ad a polgárság a városházán."
A közelben lévő Fekete Sas  szállót 1846-ban építették, akkor ez volt a legszebb szálloda Szegeden. "A Fekete Sasnél szállok meg." - ennyit ír erről Széchenyi a Naplóban. A szállót a városrendezés során 1966-ban bontották le.
A város főterén álló egész alakos szobrot a jómódú Holzer kereskedő-testvérek kezdeményezésére 1913-ban Stróbl Alajos készítette ruskicai márványból. A szobor avatására az első világháború kitörése miatt soha nem került sor.
A Tisza partján állt a szegedi vár, melyet a 13. században építettek. A 19. században már erőd szerepét elvesztette, börtönként használták kazamatáit. 1833-ban olasz foglyokat hoztak ide, akik csak 1848 után térhettek haza. "Megnéztem az öreg vár kazamatáiban az itáliai precitatikat(?)." - írja a Naplóban Széchenyi.
Utunk a Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnoknál ért véget. Az 1930-ban felavatott, nemzetünk nagyjait ábrázoló szoboregyüttes gondolata Széchenyi István, megvalósítása Klébelsberg Kunó nevéhez fűződik. Az itt található Széchenyi-fejszobor Markup Béla alkotása.
Papp Éva
Vissza az eseményekhez

Digitalizált formában

Megrendelhető a Logod Bt.-nél

 

1012 Budapest, Logodi u. 49.

Tel: (1) 214-2453

Megrendelés



Széchenyi mint magánember c. tanulmánykötet

 

A kiadvány 2800 forintos áron megrendelhető a kiadó Logod Bt-nél a www.logod.hu webáruházban és a logod@logod.hu címen.



Kő András:

A cenki István-nap

Vendégségben Széchenyi Istvánnál.

Kő András a fellelhető dokumentumok alapján elénk varázsolja Nagycenken az 1841. augusztus 20-ai István-napot.

Bővebben>>



Készítette: On-Team Kft. Szoftver: SurfaceLight Kapcsolat: szerkeszto@szechenyiemlekbizottsag.hu