Gróf Széchenyi István minden írása CD-ROM-on               Széchenyi mint magánember c. tanulmánykötet               A cenki István-nap         

 

Széchenyi és a zene - Pázmány Szalon XII. szemeszter
Megnevezés: Széchenyi és a zene - Pázmány Szalon XII. szemeszter
Helyszinek: PPKE JÁK II. János Pál pápa terem (díszterem), Budapest VIII. Szentkirályi u. 28.
Rendezők: PPKE JÁK Jogtörténeti Tanszék demonstrátorai
Védnökök: nincs adat
Esemény kezdete: 2010-11-24 18:30
Esemény vége: 2010-11-24 20:00
Kapcsolódás: demonstratorinfo@gmail.com

Az eseményre a belépő díjtalan. A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket.

 

 

Széchenyi és a zene

Különleges ismeretterjesztő előadásra került sor 2010. november 24-én a Pázmány Szalonban. Dr. Horváth Attila egyetemi docens, jogtörténész, valamint a nemzetközi hírű zongoraművész, Szilasi Alex a 150 éve Döblingben elhunyt Széchenyi István a magyar zene kialakításában játszott szerepére világított rá.
Széchenyi Naplójából világosan kirajzolódik zenei ízlése is: a világjáró arisztokrata korszakának számos ünnepelt művészét – köztük Paganinit - látta színpadon, de szívéhez legközelebb mégis az „egyszerű, kellemes” magyar zene és jellegzetes hangszerei, a hegedű,
a cimbalom és a duda álltak. Petőfi szavaival élve „Tán csodállak, ámde nem szeretlek” – ezt gondolta a Paganini-féle sztárkultuszról. Ő maga is a magyar zenét művelte: több hangszeren, például furulyán játszott. Jellegzetes kép, amikor Döblingben bánatos dalokat furulyázik és
közben galambok szállnak rá.
Erkel Ferenchez hasonlóan a magyar népzenét kívánta támogatni. Ám amikor Erkel első operáját, a Bátori Máriát bemutatták, csak ennyit írt a Naplójába: „Élvezhetetlen.” Erkel első próbálkozása tapasztalatlanságon alapult, mivel nagyon nehéz feladatnak bizonyult a
magyarságtudatot zenében megvalósítani és magyar zenei elemeket felhasználni. A zenei stílusok többsége ugyanis német eredetű volt, a francia stílus csak a táncban honosodott meg. A magyar zene jelentős hátrányban volt ekkoriban Nyugat-Európával szemben, ahol számos nagyvárosban működött nagyzenekar és professzionális zeneoktatást nyújtó intézmény, konzervatórium (Párizsban, Stuttgartban, Lipcsében). Hazánkban a főúri kastélyokban kis méretű zenekarok működtek: még Haydnnak is gondot okozott a 16 fős zenekar felemelése 18-ra. A hangszerek is kezdetleges szinten voltak, Liszt több alkalommal is csemballón volt kénytelen játszani zongora helyett.
A magyar stílus megteremtéséhez új hangvételre, új összhangzattanra is szükség volt. Korábban a magyaros hangzásképet törökösnek ítélte a nyugati zenei világ (pl. Mozart Török indulója). Schubert előtt már tudatosodott, hogy az általa annyira szeretett hangzás Magyarországhoz köthető, nem véletlenül szegődött Eszterházyhoz házi zenésznek. Jelentős fordulat következett be azzal a Podmaniczky Frigyes visszaemlékezéséből is ismert történettel, amikor a Kaszinóban a francia négyes után Széchenyi felkiáltott, hogy az idegen tánc helyett magyar táncot akar látni. Ez volt a kezdet, amikor bevezette a táncrendbe a nemes és a paraszt által egyaránt táncolt csárdást. A magyar tánc meghonosítása, tudatosítása így egyértelműen Széchenyi nevéhez köthető. A bandák által játszott macskazene bekerült az arisztokrácia báltermébe. Széchenyi szoros barátságot ápolt Liszt Ferenccel: kevés emberről emlékezett meg olyan bensőséges hangon Naplóján, mint a „világsztárnak” számító magyar zongoraművész-zeneszerzőről. Liszt levelezésében még magánéleti válságát is megosztotta Széchenyivel, házasságáról azt írva neki: „Ha az ember megházasodik, ha nem, mindenképpen megbánja.” Széchenyi utolsó Naplófeljegyzésében az írta Lisztről, hogy Óbudán szórakoztak. Első találkozásukat Liszt Naplója örökíti meg: ez az 1838-as árvíz
károsultjainak megsegítésére rendezett jótékonysági koncerten zajlott le a Kaszinóban. Egy „szakállas, rendkívül energikus férfi” sietett hozzá, Széchenyi, aki ezt mondta neki: „Magyarország pillanatai drágák”. Hazánk fejlesztéséről beszélt és arról, hogy európai országgá kell válnunk, ha el akarjuk kerülni a nemzethalált. A „magyar ugaron” meg kell honosítani a nyugati zeneművészetet is, hogy a hazai közönség is megszeresse Mozartot, Meyerbeert... A nyugati zene ismeretanyagát felhasználva, a hazai gyökerekből meg kell teremteni a magyar zenét, hogy zenei téren is tudjuk felvenni a versenyt Európa más országaival. Azt a feladatot is Liszt elé állította, hogy tanuljon meg magyarul, de ez az utazó életmód mellett, legfeljebb 2-3 hónapot töltve hazánkban nem volt lehetséges. Magyarságtudata azonban kialakult, még gyermekeit is magyar állampolgárokként regisztráltatta és magyar úti okmányokkal rendelkeztek.
Széchenyitől Liszt kapta meg a felhatalmazást a XIX. századi magyar zene megteremtésére. Liszt szorosan együttműködött a magyar zeneszerzőkkel, így alakult ki az a jellegzetes hangzásképlet, amit ő is használt. Liszt lejegyezte, amit a bandák játszottak, ezekből a
dallamokból születtek meg a magyar rapszódiák, amelyek még karakteresebbek, virtuózabbak, mint az eredetiek. Széchenyi vetette fel Lisztnek a magyarországi konzervatórium tervét és azt, hogy Európa-szerte elismert művészek tanítsanak itt. A
szabadságharc leverése miatt csak a kiegyezés után, 1873-ban jöhetett létre a Nemzeti Zenede (először az Irányi–Molnár u., majd az Andrássy út és a Vörösmarty utca sarkán), ahol Liszt reprezentatív funkciót töltött be és tanított (az órákat a lakásán tartotta), míg Erkel a
gyakorlati teendőket látta el. Liszt hagyománya mind a mai napig elevenen él a magyar
zenekultúrában. Beethoven Haydntől és Mozarttól tanult, a 9 éves Liszt pedig Beethoven tanítványától, Carl Cernytől. Liszt olyan nagyságoknak volt a mestere, mint Rubinstein, Paderewski és Thomán István – ez utóbbi készítette fel Bartókot és Dohnányit. Szilasi Alex nagyapja. Bartók óráit látogatta, ő maga pedig a Dohnányi-növendék Solymos Pétertől tanult.
A könyvek, regények, versek, festmények és szobrok mellett számos zenemű, megszámlálhatatlan csárdás, verbunkos, műdal, népdal és három zongoradarab született Széchenyiről. Szilasi Alex avatott tolmácsolásában a zongoraművek mindegyike elhangzott az esten. Mosonyi Mihály Gyászhangok Széchenyi István halálára (1860) c. liszti hangvételű alkotása, mely a Himnusz és a Szózat dallamait is felhasználja. Ezt követte Robert Volkmann Au tombeau du Comte Széchenyi - Fantaisie, Op. 41, Széchenyi koszorúi című műve (1861). A szintén Liszt hangvételére emlékeztető grandiózus fantáziadarab a bevezetésében Mosonyit idézi, akárcsak Liszt Magyar történelmi arcképek c. sorozatában a Széchenyi István-portré. A politikus tépelődő lelkivilágát, gondolatait hitelesen ábrázolja a mű, amely egy csárdásdallamot is felhasznál a feszültség megteremtésére. Liszt eredetileg egy bizonyos helyen, a mottódallamot megszólaltató trombitaszólót is belekomponált, ami nélkül a darab vége virtuóznak és furcsának hat.

Az est a korábbi hagyományokhoz híven ezúttal is Szilasi Alex zseniális improvizációjával zárult: Görgen doktorral játszott döblingi sakkpartiját, a Lánchídat és a Széchenyi-Liszt levelezést, köztük a Liszt házasságáról szóló részt lenyűgöző virtuozitással és humorérzékkel illusztrálta.

Reméljük, a történészek és a zenetörténészek is felfedezik a témát és minél több összehasonlító elemzés születik Széchenyi és a zene kapcsolatáról.

Péterfi-Nagy László 


 
Vissza az eseményekhez

Digitalizált formában

Megrendelhető a Logod Bt.-nél

 

1012 Budapest, Logodi u. 49.

Tel: (1) 214-2453

Megrendelés



Széchenyi mint magánember c. tanulmánykötet

 

A kiadvány 2800 forintos áron megrendelhető a kiadó Logod Bt-nél a www.logod.hu webáruházban és a logod@logod.hu címen.



Kő András:

A cenki István-nap

Vendégségben Széchenyi Istvánnál.

Kő András a fellelhető dokumentumok alapján elénk varázsolja Nagycenken az 1841. augusztus 20-ai István-napot.

Bővebben>>



Készítette: On-Team Kft. Szoftver: SurfaceLight Kapcsolat: szerkeszto@szechenyiemlekbizottsag.hu