Gróf Széchenyi István minden írása CD-ROM-on               Széchenyi mint magánember c. tanulmánykötet               A cenki István-nap         

 

'Széchenyi és Szeged kapcsolata' című előadás
Megnevezés: 'Széchenyi és Szeged kapcsolata' című előadás
Helyszinek: Szeged
Rendezők: Szegedi Széchenyi Kör
Védnökök: Szegedi Széchenyi Kör
Esemény kezdete: 2010-11-16 00:00
Esemény vége: 2010-11-16 00:00
Kapcsolódás: Tábory Jánosné, a Szegedi Széchenyi Kör elnöke; Papp Éva a szegedi Széchenyi Gimnázium tanára (iskola címe: 6723 Szeged, Felső Tisza-part 25. Telefon: (62) 425-989)

Tóth Ilona főlevéltáros tartott előadást a Szegedi Levéltárban gróf Széchenyi István pályafutásáról. Az előadáshoz több forrást is felhasznált, a régebbi kiadású könyvek közül Andrássy Jenő 1909-ben megjelent könyvét, sokat idézett a Naplóból, továbbá Csorba László, Spira György és Oplatka András műveiből. Az előadó beszélt gróf Széchenyi István származásáról, családjáról, gyermek-és ifjúkoráról, tanulmányairól. Említette katonai karrierjét, részvételét a napóleoni háborúban, itt szerzett kitüntetéseit.
Ezután angliai utazásainak hatásáról hallottunk, melyek egész életére nagy hatást gyakoroltak. Kiemelte Széchenyi közlekedéssel kapcsolatos terveit, a közlekedési tanácsban betöltött szerepét, kezdeményezéseit, melynek hatása napjainkig érezhető.
Széchenyi elsőként beszélt a közteherviselésről, mely gondolatait a Jelenkorban publikálta az Adó és a Két garas című cikksorozatában, de a hídpénz fizetésének gondolata is tőle származik. A feltett kérdésekre válaszolva az előadó elmondta, hogy a szegedi levéltárban sajnos nem őriznek eredeti Széchenyi-aláírást vagy egyéb kézírásos anyagot, bár Széchenyi többször is ellátogatott Szegedre, és a város első díszpolgárának választotta. Gróf Széchenyi István tisztelete a mai napig él a szegediek lelkében.

Papp Éva

Vissza az eseményekhez

Digitalizált formában

Megrendelhető a Logod Bt.-nél

 

1012 Budapest, Logodi u. 49.

Tel: (1) 214-2453

Megrendelés



Széchenyi mint magánember c. tanulmánykötet

 

A kiadvány 2800 forintos áron megrendelhető a kiadó Logod Bt-nél a www.logod.hu webáruházban és a logod@logod.hu címen.



Kő András:

A cenki István-nap

Vendégségben Széchenyi Istvánnál.

Kő András a fellelhető dokumentumok alapján elénk varázsolja Nagycenken az 1841. augusztus 20-ai István-napot.

Bővebben>>



Készítette: On-Team Kft. Szoftver: SurfaceLight Kapcsolat: szerkeszto@szechenyiemlekbizottsag.hu