Gróf Széchenyi István minden írása CD-ROM-on               Széchenyi mint magánember c. tanulmánykötet               A cenki István-nap         

 

 Általános iskolásoknak

A mosonmagyaróvári a Hansági Múzeumban Széchenyi István halálának 150. évfordulójára emlékezve 2010 februárjától történelmi vetélkedőt szervezünk a Huszár Gál Városi Könyvtárral és a Széchenyi Polgári Körrel az általános iskolák felső tagozatos diákjai számára, 3 fős csapatok részvételével.

A vetélkedő témája: Széchenyi István élete és tevékenysége, a reformkor, Széchenyi és Moson vármegye.


A vetélkedő februárban és márciusban ismeretterjesztő előadással és két levelező fordulóval indul, április 8-án, Széchenyi István halálának évfordulóján pedig szóbeli döntővel zárul.

A rendezvény szervezésével célunk, hogy a gyerekek ismerjék meg alaposabban a magyar történelem egyik legnagyobb alakjának életét, munkásságát és korát.

Az első helyezett csapatot 25 ezer, a második helyezettet 15 ezer, a harmadik helyezettet 10 ezer forint értékű ajándékcsomaggal jutalmazzuk, valamint az első helyezettek Széchenyi István születésének évfordulóján, 2010 szeptemberében bécsi és döblingi kiránduláson vehetnek részt.

A vetélkedő indulásáról és részletes programjáról 2010 januárjában fogjuk értesíteni az általános iskolákat.


Digitalizált formában

Megrendelhető a Logod Bt.-nél

 

1012 Budapest, Logodi u. 49.

Tel: (1) 214-2453

Megrendelés



Széchenyi mint magánember c. tanulmánykötet

 

A kiadvány 2800 forintos áron megrendelhető a kiadó Logod Bt-nél a www.logod.hu webáruházban és a logod@logod.hu címen.



Kő András:

A cenki István-nap

Vendégségben Széchenyi Istvánnál.

Kő András a fellelhető dokumentumok alapján elénk varázsolja Nagycenken az 1841. augusztus 20-ai István-napot.

Bővebben>>



Készítette: On-Team Kft. Szoftver: SurfaceLight Kapcsolat: szerkeszto@szechenyiemlekbizottsag.hu