A sokoldalú Széchenyi magánemberként

Szegeden az Országos Széchenyi Kör Szegedi csoportja 2013. február 12-én a SZTE JGYTF Fizika Tanszék szervezett összejövetelt  "A sokoldalú Széchenyi, mint magánember" címmel.  Az előadást Tábory Jánosné szegedi Széchenyi Kör elnöke tartotta.


Tábory Jánosné, a előadásában hangsúlyozta, hogy nem a „legnagyobb magyar”-ról, nem az államférfiről, nem a nevezetes alkotások létrehozóiról akar beszélni, hanem a magánemberről. A nagyszámú hallgatóság érdeklődéssel hallgatta Széchenyi naplójából, leveleiből, önvallomásából vett idézeteket. Ezekben a gróf megható őszinteséggel vall gyermekkoráról, tanulási nehézségeiről, szerelmeiről, csalódásairól, barátairól, ellenségeiről, kétségeiről, önmarcangoló vallomásairól.

 

Megtudhattuk azt is, hogy milyen ételeket, italokat, zenét, irodalmat, táncot kedvelt a gróf. Szó volt Széchenyi külleméről, öltözködéséről, sportolási szokásairól. Nagyon érdekesek voltak a családjával, fiai nevelésével, mindennapi szokásaival kapcsolatos információk.

 

A vetített képekkel kísért előadást nagy tapssal köszönte meg a hallgatóság.

 

Papp Éva




Webfejlesztés: On-Team Kft. Szoftver: SurfaceLight